• Magyar
  • English

Tévhitek a hajmosásról

Életünk során megszámlálhatatlan alkalommal mossuk meg a hajunkat, így azt gondolnánk, hogy egy elronthatatlan dologról van szó. Megnyitjuk a vizet, rányomjuk a hajunkra a sampont, balzsamot, lemossuk azokat, majd jön a hajszárító és készen is vagyunk. Ám a folyamat ennél picit bonyolultabb. Számos tévhit kering a témával kapcsolatban, amit nagyanyáinktól, a reklámokból és innen-onnan összeszedtünk az évek alatt. Hajunk megfelelő ápolása érdekében megvizsgáltuk azokat a „tényeket”, kérdéseket, amelyek nem feltétlenül állják meg a helyüket.

1. Hajmosás gyakorisága

A hajmosás gyakoriságát tekintve két tábor alakult ki: vannak, akik a sűrű, napi szintű hajmosásra esküsznek, míg mások szerint vétek heti egy alkalomnál többször megmosni a hajat. Az igazság azonban nem ilyen egyszerű. Mindenkinek másmilyen a fejbőre, eltérő a zsírosodásának üteme, így nem lehet mindenkire illő megoldást találni. A gyakori hajmosás ellen olyan érvek szoktak elhangzani, hogy túl zsírossá teszi a hajat és megakadályozza a haj öntisztító folyamatát. A hetente hajat mosók úgy gondolják, hogy ellenállóbbá teszik hajukat a ritkább mosás által.

A hajgyógyász szakértő szerint egy egészséges fejbőr esetében az 5 naponta történő hajmosás optimális. De a gyakoriságot befolyásolja a lakóhely és munkahely légszennyezettségének mértéke, a sportolás által bekövetkező izzadás is. A valóságban tehát a saját hajunkat érdemes figyelni, mert az megmutatja a fejbőrünk állapotát. Ha 1-2 naponta érezzük szükségét a hajmosásnak, akkor bizonyosan zsírosodásra hajlamos a fejbőrünk, és ez nem fog megváltozni sem a ritkább, sem a sűrűbb hajmosás által. Ilyen esetben a fejbőr felső rétegének leradírozására, majd célzott samponos és szérumos kezelésre van szükség: https://biohairbalance.hu/szalon-kezelesek/

Száraz fejbőr esetén gyakoribb hajmosással járó túl sok víz is tovább szárítja a bőrt, ami irritációt, felülfertőződést okozhat, ami aztán makacs korpává alakulhat át.
Száraz fejbőrűeknek emiatt javasolt Fejbőr hidratáló krém használata.

A hajmosás optimális gyakoriságára azért is érdemes figyelnünk, mert a mosást követő hajszárítás a hajvégeket nagyon igénybe veszi.

2. A víz hőmérséklete

Gyakran felmerül a kérdés, hogy forró vagy hideg vízzel érdemes-e hajat mosni? A válasz, hogy egyikkel sem. Langyos hőmérsékletű vízzel tesszük a legjobbat a hajunknak! A túl forró víztől hajunk könnyen kiszáradhat, míg a hideg vízben megfázhatnak a hajhagymák. Tévhit, hogy a hideg víztől fényesebb lenne a haj.

3. Gyakori és hosszan tartó fésülés

Nagyanyáink sokszor elmondták, hogy egy magára valamit is adó nő naponta akár százszor is végig húzza a kefét a haján, hogy igazán selymes legyen. A szomorú igazság azonban az, hogy a gyakori, hosszan tartó fésülés roncsolhatja a hajat. Hajmosás előtt érdemes fésülködni, hogy minél hatékonyabb legyen a tisztítás, ám a nedves hajat nem tanácsos fésülni, az ugyanis törékenyebb, így nagyobb odafigyelés és hajvédő készítmények használata szükséges! https://biohair.hu/hajapolok-hajformazok/

4. A balzsamot a fejbőrre kell tenni

Hajmosást követően a balzsam használata mindenképp ajánlott, ám annak technikája sem magától értetődő. A balzsamot nem szabad a fejbőrre tenni, ugyanis a tüszőnyílásba tapadva a fejbőr és ezáltal a haj gyorsabb zsírosodását okozza. A tenyerünkbe kell nyomni, majd ezt követően a haj hosszán és a hajvégeken eloszlatni, a haj tövet szigorúan kihagyva. Majd végül alaposan ki kell öblíteni a hajből.

5. Törölközővel alaposan meg kell szárítani a hajat

Hajmosás után sokan előveszik a törölközőt és hajukat alaposan megdörzsölve próbálják azt minél jobban megszárítani, rövidebb ideig tartó hajszárítózás reményében. Ám hajunk erős dörzsölése nem ajánlott, ugyanis a nedves haj törékenysége miatt ilyenkor könnyen megsérülhet. Éppen ezért célszerű inkább csak felitatni a vizet a hajról, mielőtt előkerülne a hajszárító.

Oszd meg ezt a bejegyzést!

Hajhullás okai és mit tehetsz ellene?

Minden férfi és nő számára ijesztő, ha a hajkefe tele van kihullott hajszálakkal fésülködés után. Fontos kiemelni, hogy a hajhullás egy bizonyos pontig természetes, aggodalomra nem ad okot! A megfelelő hajápolás érdekében mi is körbejártuk a témát, hogy mikor kell aggódni, milyen okok húzódhatnak a háttérben és mit lehet tenni a probléma ellen?

Elolvasom

Milyen hajtípusom van?

Mindenki egészséges hajkoronáról álmodik, ami az önbizalom növelésével a közérzetünket is javítja nap, mint nap. A megfelelő hajápoláshoz azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk saját haj-ill fejbőrtípusunkkal.

Elolvasom